Ezeréves barátság, számos közös uralkodó és sok hasonló történelmi esemény köt össze bennünket a lengyelekkel. Idén közösen csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Ismerjük hát meg egymás nyelvét, kultúráját is! Egy kis nyelvérzék, de annál több lelkesedés, kitartás, Lengyelország iránti szeretet, érdeklődés szükségeltetik hozzá… Kezdjük el!
Mint ismeretes, Lengyelország Európa egyik Legnagyobb országa, 38 millió lakost számlál, területe 312,7 ezer km2. Nyugaton Németországgal, délen Csehországgal és Szlovákiával, keleten Ukrajnával, Belorussziával és Litvániával határos, északi szomszédja Oroszország (Kalinyingrád) és a Balti – tenger. Fővárosa a kb. 1.7 millió lakosú Varsó, amely a Visztula két partján terül el. Lengyelország hivatalos nyelve a lengyel, amely a szláv nyelvcsaládba, azon belül is a nyugati szláv nyelvek közé tartozik. Legközelebbi nyelvrokona a cseh és a szlovák nyelv. A lengyelek latin ábécét használnak, többségük római katolikus.
Magyarország és Lengyelország ezer évig volt szomszédos egymással, s egy sajnálatos eseményt (a II. Rákóczi György által Lengyelország ellen indított 1657-es hadjáratot) leszámítva nagyon jó volt a két ország kapcsolata.
A lengyelek ma is kedvelik a magyarokat, nagy tiszteletben tartják azokat a magyar személyiségeket, akik hazájukban fontos szerepet játszottak. Csak példaként is érdemes megemlíteni Nagy Lajos Lányát, Hedviget, akit 1384-ben-ben lengyel királynővé koronáztak. Apja udvarából hozhatta magával Lengyelország akkori fővárosába, Krakkóba a lovagi kultúra szeretetét. Az 1364-ben Nagy Kázmér által alapított (későbbi Jagelló) Egyetemért sokat tett Hedvig. Kérésére IX. Bonifác pápa engedélyezi a teológiai kar megnyitását. A XIV. sz. folyamán válságba jutott egyetem céljaira pénzt is gyűjtött, s a fiatalon (mindössze 26 évesen) elhunyt Hedvig mindenét az egyetemre hagyta.
Folytathatnánk a sort Báthory Istvánnal, aki erdélyi fejedelem és lengyel király volt, s Krakkóban, a királyi vár (Wawel) kriptájában van eltemetve, vagy II. Rákóczi Ferenccel, vagy a XIX. sz. szabadságharcosaival (Bem, Dembiński)… Lengyelország számos meglepetést, magyar vonatkozású emléket, legendát, és sok – sok szépséget tartogat az arra kíváncsiaknak.
Dür Éva
A tesztkérdések megválaszolása után lehetősége van elküldeni az Effy nyelviskolának a teszt eredményét. Ez alapján felvesszük Önnel a kapcsolatot és az Ön nyelvtudásának megfelelő tanfolyamot ajánlunk.
Online szótár, nyelvi játékok, tesztek 26 nyelven
"A bab.la portál online szótárakat, nyelvi teszteket, játékokat, szókártyákat, valamint sok mást is kínál a számodra. Interaktív oldalunkon új szavakra tehetsz javaslatot, saját nyelvi kvízt, sőt akár szókártyákat is készíthetsz."
Ugrás a honlapraKiejtési szótár
A világ legnagyobb kiejtési szótára anyanyelvi beszélőkkel.
Ugrás a honlapraKlaviatúra
Ha nem állítaná át gépét más nyelvre jól jön ez az online klaviatúra.
Ugrás a honlapraGlobiwalk
A valódi vendéglátás. :-)
Ha bejelentkezik, vendég és vendéglátó is lehet.
Ugrás a honlapraOnline szótár
A bab.la online szótár az Oxford Dictionaries partnere, ezért csakis minőségi munkát adunk ki a kezünk alól. Jelenleg 28 különböző nyelvi szótárat használhatnak a felhasználóink, melyek között szerepel a kétnyelvű magyar-angol szótár is. Ezen kívül számos ingyenesen használható segédlet is megtalálható a honlapunkon: szinonimák, ragozási segédletek, nyelvtanulást segítő online játékok és egyéb hasznos nyelvi kiegészítő alkalmazások.
Ugrás a honlapraMég több
Ez csak 5 véletlenszerűen kiválasztott hasznos link lengyel nyelvhez az összesen 22 közül!
Ha kíváncsi a többire is, kattintson ide!
Összes hasznos link