Miért épp katalán?

A katalán – úgy mint bármelyik újlatin nyelv, (francia, olasz, spanyol vagy portugál)- a latinból ered. Teljes értékű, független, nagy irodalmi múltra visszatekintő nyelv.

Az aragón királyság területén már a trubadúrok idejében a katalán volt az udvar, a közigazgatás, a törvénykezés és külügyi érintkezés nyelve. A történelem folyamán többször megpróbálták beolvasztani. Legutóbb Franco „javasolta” a katalán helyett a spanyol használatát(1939-1975). 1975-ben, a diktatúra megszűnte után ismét hivatalos nyelv lett Katalónia és Valencia autonómiákban ,a Baleár szigeteken valamint Andorrában. Emellett mintegy 2-300 ezerre becsülhető katalán él a franciaországi Keleti-Pireneusok megyében, Roussillon és Perpignan térségében, illetve kis számban Szardínia területén.

Katalóniában a közoktatás minden szintjén használt, az óvodától az egyetemig, számos médium: 8 napilap, öt televíziós csatorna és majdnem 200 rádióadó nyelve.

Mintegy 13 millióan beszélik, 70.520 km2 -en.

A katalánok szorgos, precíz emberek és kiváló vendéglátók. Katalónia szerencsés elhelyezkedése miatt jól működő mezőgazdasággal, iparral, tengeri kereskedelemmel és turizmussal bír, amely az elmúlt két évtizedben látványos fejlődésnek indult olyannyira, hogy mára az Európai Unió leggyorsabban fejlődő régiói közé tartozik.

A katalánok nagyon büszkék nyelvükre, kultúrájukra, egyre több helyen igénylik a katalán nyelv ismeretét! Így fontos lehet azoknak megtanulni, akik dolgozni szeretnének ezeken a tájakon.

Ha valaki érdeklődik a katalán iránt, egy szép, érdekes hangzású nyelvet ismerthet meg.

Barcelona, Dalí, Picasso, Gaudí, Sagrada Família, Güell park, Baleár-szigetek, Costa Brava, FC Barcelona, Valencia…gondolom mindenkinek ismerősen hangzanak! De hogy ezekhez a nevekhez, helyekhez, egy külön nyelv is tartozik……És talán azt is megtudja ki volt Narcis Monturiolt vagy a titokzatos: Ramon Llull.

Szabó Emőke

Katalán
Tovább olvasom

Jelenleg nincs katalán nyelvű tanfolyamunk.

De írja meg nekünk, hogy hetente hányszor, hány órában, mely napokon, milyen időpontokban ér rá? Csoportos vagy egyéni tanfolyamra járna szívesen?Megírom

Hasznos linkek katalán nyelvhez Hasznos linkek